Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter
2014. március 23.

Egy újabb bukott 4 kőr – Magyar Kupa 5. játékhét

Először főszerkesztő úr dicsekedett el azzal, hogy egyedül a mezőnyben kilenc ütéssel ment haza a címben említett gém felvevőjátékát követően, a legutóbb megénekeltem tehetséges, ifjú sporttársunk vesszőfutását egy színkezeléssel. Ezúttal arról számolok be, hogyan mészároltam le egy ártatlan gémet sok apró pontatlanság segítségével.
Gulyás Dániel
2014. március 23.

Gömbvillám – Magyar Kupa 7. játékhét

Folytatódnak a negyeddöntők a Magyar Kupában, megnézzük a Budapest Kupa leendő eredményeit is a gömbben, és lesz némi kodácsolás is.                
Gulyás Dániel
2014. március 21.

VBC-Festwochen csapatverseny, Bécs

Talán váratlan, de életemben először játszottam ezen a bécsi versenyen, amely 3 részből áll: vegyespáros, csapat, majd párosverseny. Ezek mind egynaposak, így szerencsémre csak a csapatversenyen kellett játszanom. Meghívtak ugyanis, hogy játsszak a Persy csapatban (Hr. Persy tehetős műkritikus, csapattársainak általában jó és nagyon jó osztrák játékosokat szokott hívni). Jelen esetben partnere a nálunk is jól ismert Hr. Bamberger volt, míg nekem Sascha Wernle jutott (akit talán szintén nem kell bemutatni, sokszoros válogatott játékos, profi).
Gulyás Dániel
2014. március 16.

Gömbvillám – Magyar Kupa 6. játékhét

Folytatódik a kupák küzdelme, ezúttal IT tippel a MK/BK küzdelmekre, mivel a szervize javított a gömbjén, míg az enyém egyszer csúnyán mellé trafált (a Hullámok le/megmosták a Cseresznyét, akiknek nem volt ez a gyümölcsük). És megint jönnek az oddsok is!   Elérkezett a Magyar Kupa nyolcad döntőinek első fele, úgyhogy tippjeim itt csupán a félidei állásra fognak történni, míg a BK-ban természetesen a végeredmény megjóslása a cél.    
Szilágyi László
2014. március 13.

Rovarirtás a törpéknél

Az utóbbi időben a törpék kunyhójában nagyon elszaporodtak a svábbogarak. A helyzet egyre aggasztóbbá vált, különös tekintettel arra, hogy Hófehérke emiatt egyre kevesebbet látogatott oda, ha mégis, akkor az idő nagy részét sikoltozással töltötte.  
Gulyás Dániel
2014. március 9.

Gömbvillám – Magyar Kupa 32-es tábla

Túl a selejtezőkön visszatekintünk az utolsó keddi fordulókra, értékeljük előrelátásunkat, valamint tippelünk a MK főágra is. IT-nek ezúttal a kisebb kupák jutottak volna, ha idejében meglett volna a folytatás... Így viszont egy oddsolásra kedvet kapó, neve elhallgatását kérő sporttársunk meglepetését közöljük.  
Kelen Károly
2014. március 8.

Van új elnök, új elnökség, lesz program – MBSZ-közgyűlés

Kedélyesen tárgyaltuk a végén a Magyar Bridzs Szövetség közgyűlésén történteket, amikor Koltai Gábor egyszer csak megjegyezte: „Látjátok, öregszünk. Négyen vagyunk, és mégis már tíz perce csak beszélgetünk.” Igaza volt, tulajdonképpen nem volt sok tárgyalni való. Az előzetes mozgolódások, szó-, levél- és kommentváltások, programnyilatkozatok és programnemnyilatkozatok után valószínűtlenül békésen zajlott le az egész.  
Talyigás András
2014. március 6.

Darvas 110 – A külföldön szakíró II.

Darvas Róbert a Bridge Magazin Deutschlandban 1952 őszén megjelent nagygábliról szóló fejtegetésének második része következik (az első itt található). A fordító továbbra is Talyigás András, az El(s)ő Olvasó (EO) ismét Szilágyi László, aki ezúttal a négyből három partihoz is fűz technikai csemegét tartalmazó kommentárt. A csatolmányból letölthető a cikk eredeti, német nyelvű változata.
Bozzai Bence
2014. március 3.

Hajrá – Langsee Open

Mivel a tavalyi balatonföldvári Ecosoft-kupán sikerült elnyernünk a legjobb ifiknek járó díjat – avagy megelőztük a cseheket –, részt vehettünk Richard Mick meghívásából a 2014-es Langsee Openen, úgy, hogy az útiköltségen kívül mindent állt a házigazda. A csapat, ha nagy nehezen, de összejött, igaz, csak félig lett ifjúsági. Ugyanis, habár Fischer Andrea még ifi, partnere, Bunth Ági már nem, ahogy nálunk is, Vikor Attila még 25 alatti, de én már kiöregedtem. Ennek ellenére meghívónk nem utasította el igényünket a voucher iránt.
Talyigás Péter
2014. március 1.

A jó elnyeri… – Magyar Kupa 3. játékhét, kedd

Kedvenc barátom, aki a mai napig szívesen hallgatja bridzses kalandjaimat, de maga már nem versenyzik sajnos, annak idején ki nem állhatta azokat az általa mesterségesnek gondolt, „természetellenes” feladványokat, amelyeket az ifiedzéseken Gál Péter tolt az orrunk alá (én meg imádtam őket, de hát nem vagyunk egyformák).